hírek

TÖKÖL - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 3

Noha hazai pályán még nyeretlen idén felnőtt együttesünk, viszont idegenben sorozatban a harmadik találkozóról térhettünk haza győztesen. A Tököl elleni mérkőzés első húsz percében sok hibát vétettünk, az egyik után gólt is kaptunk, viszont a folytatásban több tetszetős támadást is vezetve sikerült az egyenlítés. A szünetben az edzői stáb kellően felrázta csapatunkat, a kért taktikai változtatások pedig igen hamar góllá is értek a második játékrész elején. Több lehetőségünk is akadt a találkozó lezárására, de amikor sikerült gólt szereznünk, egyből válaszolt is riválisunk. Szerencsére - ha minimális gólkülönbséggel is - végül sikerült megőrizni az előnyünket, így három pontot szerezve feljebb léphettünk a tabellán.

Bővebben: TÖKÖL - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 3

MAGLÓD-HELLOPARKS II. - BUDAJENŐ 3 - 1

Tartalék együttesünk Szalai Milán három góljának köszönhetően, több szoros mérkőzést követően végre győztesen hagyhatta el a játékteret. A dobogón álló Budajenő csapata ellen végig vezetni tudtunk, a győzelmünket pedig a 93. percben biztosítottuk be.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS II. - BUDAJENŐ 3 - 1

MAGLÓD-HELLOPARKS - HALÁSZTELEK 0 - 1

Továbbra sem sikerült megszereznie első hazai győzelmét felnőtt együttesünknek a tavaszi szezonban. Ismét egy olyan ellenféllel találkoztunk, amellyel szemben, nagyobb kapu előtti koncentrációval könnyed győzelmet arathattunk volna, ám pontatlanságunkat ellenfelünk megbüntette.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - HALÁSZTELEK 0 - 1

MAGLÓD-HELLOPARKS II. - UFC GYÖMRŐ 0 - 0

Aki abban bízott, hogy a vasárnap délutáni, Gyömrő elleni találkozón sok szép gólt láthat, az bizony csalódottan kulloghatott haza. Sajnos nem sikerült túl látványosra az összecsapás, de egy-egy pontot ez is ért a csapatoknak.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS II. - UFC GYÖMRŐ 0 - 0

ABONY - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 4

Felnőtt első számú csapatunk pénteken este, igen meggyőző játékkal, szép gólokat szerezve három gólos győzelmet aratott Abonyban. A Tápiószecső elszenvedett kiütést követően végre sikerült csapatunknak magára találnia és az elmúlt négy fordulóban mindössze csak egyszer nem sikerült pontot szereznünk, igaz a játékunkra akkor sem lehetett panasz. Reméljük a hátralévő öt fordulóban tudjuk még gyarapítani pontjaink számát!

Bővebben: ABONY - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 4

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink